2013. február 18., hétfő

9. fejezet


Kopogtattam az ajtón. Kis időn belül kinyílt az ajtó. A szívem a torkomban dobogott, és nem tudom, hogy mitől. Reita ott állt az ajtóban. Istenem, de jól néz ki! Jesszus, miken jár már az eszem!
-Szia, gyere be!- mondta.
-Szia!- köszöntem én is, majd bementem. –És mi az a fontos dolog, amit szeretnél megbeszélni?
-Háát…izéé…- de cuki már, amikor zavarba jön. –Arról a reggeli csókról lenne szó!- Hee? Minden lehetőségre gondoltam, csak erre az egyre nem! Na itt az ideje helyre tenni a dolgokat!
-Tudod…- na fasza, most meg én kezdek itt pirulgatni –akkor nem voltam tudatában annak, hogy mit csinálok. Egyszerűen azt éreztem, hogy meg kell tennem. –vallottam be neki és magamnak is.
-Ahha…-látszik rajta, hogy totálisan meglepődött a válaszomtól, habár nem is csodálom, még sikerült magamat is meglepnek. –És gondolkodtál már azon, hogy esetleg több is lehetne köztünk?
   Totálisan lesokkolódtam. Kellett egy kis idő, mire sikerült felfognom a kérdés tartalmát. Abban a pillanatban nem tudtam volna megszólalni, de erőt vettem magamon és válaszoltam.
-Őszintén, még nem gondoltam bele,- drámai hatásszünet –de, ha esetleg többre jutnánk, biztos, hogy nem bánnám!- itt már rámosolyogtam, ő meg vissza.
-Akkor lehet róla szó, hogy kipróbáljuk?- jött oda elém.
-Felőlem okés!- mondtam, majd megragadtam a gallérját és magamhoz húztam egy csókra. –Csak annyit szeretnék kérni, hogy ne siessük el a dolgokat. Ugye megértesz?
-Persze! Bármeddig képes vagyok rád várni!- magához ölelt. Megint éreztem azt a finom vanília illatát.
-De most pihenned kellene a koncert miatt!
-Szeretném, ha itt aludnál velem! Léccííí!- kérlelt kiskutya szemekkel. Olyan cuki már!
-Jól van, de előre mondom, hogy semmi perverzkedés!
-Olyannak ismersz?- kérdezte nevetve.
-Nem ismerlek még annyira, de hallottam ezt-azt a barátnőimtől.
-És szabad megtudnom, hogy miket?
-Nem, és most irány az ágy, mert nem akarom, hogy holnap leszédülj a színpadról, csak azért mert nem aludtad ki magad!
-Igen is, értettem, de akkor te is jössz, mert ha nem, akkor nem fogok aludni!- szentséges Kami-sama, mért teremtetted ilyen makacsra?
-Jól van, megyek én is, de előtte egy pólót.
   Mosollyal az indult, hogy keressen nekem egy pólót. Odaadta, majd bevetettem magam a fürdőbe. Megnéztem a felsőt. Az állt rajta, hogy „SEXPERVERT”. Igazuk volt a többieknek. Reita tényleg egy perverz, de nincs mit tenni, Ő így jó, ahogy van.
   Amíg gondolkoztam, sikerült átöltöznöm. A póló pár számmal nagyobb volt, így leért a combom közepéig. A ruháimat összehajtogattam és a kezemben fogva léptem ki a szobába. Reita már megoldotta a pizsama gondját. Egy szál alsóban rohangált a szobában.
-Te így fogsz aludni?- kérdeztem, mikor már meguntam a várakozást, hogy észrevegyen.
-Jesszus! Ne ijesztgess többet! Amúgy igen, így fogok aludni. Vagy még ez is sok?- az a sunyi mosoly már megint ott volt a szája szélén.
-Pont jó!- mondtam, majd a ruháimat leraktam az egyik fotelbe és bemásztam az ágyba. Reita is csatlakozott hozzám. Odafészkeltem magam hozzá, és ráfeküdtem a mellkasára.
   Gondolkodtam. Rei mindjárt 32 éves és a többiek is nagyjából itt járhatnak. Ezt is csak a drága barátnőimtől tudom. A mi bandánkból egyikünk se töltötte még be a 20-at. Kész pedofilok ezek a srácok. Ezen a gondolatomon el is mosolyodtam. Meglátszik, hogy a szerelemben nincs határ. Nem sokkal később el is aludtam.

2013. február 14., csütörtök

8. fejezet


*egy kis GazettE próba*
   Szokás szerint Kai ért a leghamarabb a próbára, utána Reita, Uruha, Aoi és persze, hogy Chibi késett. Le is cseszték érte, mert ő ugye ő nem szokott késni, de utána már kezdték is a próbát. A három gitáros még gyorsan behangolta a gitárját, Kai a dobot nézte át. Eljátszottak pár számot, amikor megjelent a menedzserük.
-Sziasztok!- köszönt előre Ayame.
-Helló! Szia!- mondták a fiúk egyszerre.
-Kitaláltátok már, hogy melyik számokat fogjátok előadni?
-Hát nagyjából már megvan!- válaszolt Kai és odaadta a papírokat Ayaménak.
-Köszönöm!- mondta és már le is lépett.
   A fiúk döbbenten nézték azt a helyet, ahol 5 másodperccel ezelőtt még a menedzserük állt.
-Red Bullt piált, hogy ilyen gyorsan elszárnyalt?- kezdte a viccelődést Reita. A többiek csak jót nevettek a poénon, azonban Ruki gyomra közbeszólt.
-Lemegyek kajáért. Kinek hozzak?- kérdezte.
-Nekem.- (Uruha)
-És nekem is!- (Kai)
-Ide is jöhet!- (Aoi)
-Reita, te kérsz valamit?- (Ruki)
-Még nem tudom, lemék én is.- mondta az orrkendős és már el is indultak.
-Áruld el, mit titkolsz előlünk?- kezdte hirtelen Ruki a büfében.
-Miből gondolod, hogy rejtegetek bármit is?- kérdezett vissza Reita.
-Túl sokat mosolyogsz, túl feltűnően!
-Ennyire látszik?
-Jaja! Szóval mit titkolsz?- kérdezte újra Chibi, miközben levette a szendvicseket a többieknek.
-Majd próba után mindent elmondok!
-Megígéred?
-Cserkész becsszó!- mondta Rei, majd elvett egy pár almát és indultak vissza a többiekhez.
   A banda többi tagjának is feltűnt, hogy mennyire jó kedve van Reitának, amit persze szóvá is tettek, amit visszaért a páros.
-Honnan ez a jó kedv Rei?- (Uruha)
-Igazán elmondhatnád!- (Aoi)
-Most mért? Az embernek már nem lehet spontán jó kedve?- (Reita)
-Tuti, hogy valamit titkolsz!- (Kai)
-Most mit izéltek? Nem akarja elmondani, szóval úgyse tudjuk kiszedni belőle!- (Ruki)
-Az igaz, de egyszer úgyis rájövünk majd!- (Uruha)
-Majd mindent megtudtok időben!- (Reita)
   Ezzel le is zárták a „Reita titkol valamit” témát. Kaja után újra nekiestek a próbának, de most csak azokat a számokat játszották el, amit a koncerten is elő fognak adni. Úgy tervezték a koncertet, hogy másfél óránál tovább ne tartson, mert ugye elég fárasztó dolog, de jobbam aggódnak Kai miatt, hogy ne hajszolja túl magát. Ugyanis pár éve történt, hogy a dobos szabályosan elájult a koncerten, mert szegényke túlságosan megerőltette magát.
   Fél 5 után hagyták abba a próbát és a tagok szép lassan visszamentek a hotelbe, kivéve persze Rukit és Reitát. Az orrkendős mindent elmondott, ami tegnap estig történt, de azért e reggeli jelenetet, egy kicsikét máshogy adta elő. Nem kell Chibinek minden egyes részletről tudnia.
   Ruki szótlanul hallgatta a történetet, csak néha gyújtott rá egy cigire. Amint Reita a végére ért, Chibi csak ennyit mondott:
-Érdekes…. A hallottak alapján szerintem Kriszti megbízik benned, annak ellenére, hogy alig ismer. Rajtad meg tisztán látszik, hogy totálisan belezúgtál. Ha jól használod a lapjaid, még esélyed lesz megszerezni.
-Tényleg így gondolod?- csillant fel Reita szeme.
-Még szép! Na, de most már menni kéne! Holnap fárasztó napunk lesz és ki kell pihenni magunkat.
   A fiúk 6 körül értek a hotelbe. Reita egyenesen a szobájába ment, rendelt kaját és persze beszélt Krisztivel. Nagyon izgatott lett az esti találkozás miatt.

7. fejezet


*Reita szemszöge*
   Másnap reggel elég korán keltem. Azon gondolkoztam, hogy mivel tudnám kiengesztelni Krisztit, a tegnapi viselkedésem miatt.
   Lementem a konyhára, és megbeszéltem az egyik dolgozóval, hogy ha rendelnek valami kaját a 666-os szobából, rakják oda ezt a kis kártyát is. Csak remélni tudtam, hogy megbocsát nekem.
   11-re a Tokió Dome-ban kellett lenni. Ma kezdtük el a próbát. Szinte mindenki elfáradt, alig tudtuk magunkat felvonszolni a hotelszobánkba. Megkönnyebbültem, amikor végre bemászhattam az ágyba és pihenhettem egyet.
   Éppen elaludtam volna, mikor megszólalt a telefonom. Ki az, az elmebeteg, aki nem tud békén hagyni? Nyugodt hangot erőltettem magamra, és beleszóltam a telefonba:
-Moshi moshi!
-Szia Reita! Kriszti vagyok!- mikor meghallottam a hangját egyből elszállt minden dühöm és az aggodalom váltotta fel, ugyanis jó párszor elcsuklott a hangja még ebben a két mondatban is.
-Mi a baj?
-Át tudnál jönni?- kérdezte.
-Persze! Pár perc és ott vagyok!- hadartam, és már indultam is.
   Kettesével szedtem a lépcsőt lefelé. Pár percen belül már az ajtónál álltam és bekopogtam. Választ ugyan nem kaptam, de azért benyitottam. Csak egy laptopot találtam az ágyon. Megnéztem, hogy mitől borulhatott ki Kriszti. Teljesen elképedtem. A volt pasija képes volt e-mailben szakítani. Fuhh, ha egyszer találkozom vele, biztosan kinyírom.
   A hirtelen keletkezett haragomat egy halk szipogás törte meg az erkély felől. Gyorsan kimentem és Krisztit a fal tövében ücsörögve találtam. Leültem mellé, átöleltem majd elkezdett sírni. A másik kezemmel elkezdtem a haját simogatni és vigasztaltam.
-Jól van, semmi baj!
   Jó pár perc eltelt, mire sikerült megnyugodnia. A pólómat teljesen eláztatta, de ez érdekelt most a legkevésbé.
-Gyere, menjünk be, mert a végén még beteg leszel!- mondtam, de erre csak a fejét rázta.
   Nem tehettem mást, felkaptam és egyenesen az ágyába vittem. Leraktam a laptopját, majd betakargattam. Épp menni készültem, amikor megfogta a kezem.
-Ne menj el, lécci!- kérlelt.
-Jó, nem megyek!- nem tudtam neki ellenállni, ezért odafeküdtem mellé.
   Odabújt hozzám én meg átkaroltam. Pár perc múlva el is aludt. Most mit tegyek? El kellene mennem, de nem akarom őt itt hagyni. Végül a sok gondolkozás közepette elaludtam én is.
  Másnap reggel hamarabb keltem. Még mindig hozzám bújva, csendesen szuszogott. Szorosabban öleltem, olyan jó volt a karjaim közt tartani.
   Kb. fél órával később elkezdett ébredezni.
-Ohayou!- köszöntem előre.
-Ohayou!- mondta ő is két ásítás között.- Hány óra van?
-Délelőtt 10. Te aztán jó sokat tudsz aludni!- mondtam egy kis félmosollyal az arcomon.
-Még szép! A véremben van!- mosolygott ő is, majd folytatta.- Figyelj! Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled a múltkor!
-Ugyan már! Jogosan csaptad rám az ajtót. Állíthattam volna magamon és az érzéseimen.- oops. Ezt talán nem kellett volna.
-Ezt meg hogy érted?- kérdezte értetlenkedve.
-Hát úgy- kezdtem, majd felültem én is és folytattam-, hogy amikor elsőre megláttalak, tudtam, hogy valami fontosat jelentesz a számomra.
   Hirtelen szóhoz se tudott jutni, így inkább témát váltottam.
-A jövő héten rendeznek egy jótékonysági vacsorát, ahová meghívták a bandát. És arra gondoltam, hogy ha lenne kedved, eljöhetnél te is. Persze, ha nem akarsz, akkor megyek egyedül. Akkor eljössz?
-Mégis hová? Bocsi, nem figyeltem.- sütötte le a szemét. Hmm, de aranyos ilyenkor.
-Hát a jótékonysági vacsorára, ami a jövő héten lesz.- feleltem.
-Jah, hogy arra? Szívesen elmennék, de nincs kimonóm, amit fel tudnék venni.- válaszolta.
-Nem baj, majd veszünk egyet!- mondtam mosolyogva.- De nekem menni kéne próbára. Tudod, holnap koncertezünk!
   Indulni készültem, amikor hirtelen Kriszti visszadöntött az ágyra és megcsókolt. MEGCSÓKOLT!!!! Mi van? Ez lehetetlen……..de mégis.
   Kellett pár másodperc, mire felfogtam ezt az egészet és visszacsókoltam. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy mi történt.
   Hirtelen csak azt vettem észre, hogy Kriszti abbahagyta a csókot és lemászott rólam. A fürdő felé indult, majd az ajtóból még visszaszólt egy sunyi mosollyal az arcán:
-Most már mehetsz!- azzal becsukta maga mögött az ajtót.
   Hmmm….nem értem ezt az egészet. Miért csókolt meg? Lehet, hogy bejövök neki? Talán, de most nincs időm ezen gondolkozni, mert a végén még elkések a próbáról.
   Totálisan fel voltam pörögve egész nap. Izzasztó volt ez a próba, de ez sem tudta a kedvemet elvenni. Egész nap csak vigyorogtam, mint valami tökfej. Ez a többiek figyelmét sem kerülte el, de hülye lettem volna megosztani velük. Előbb még tisztáznom kell a dolgokat Krisztivel.
   6 körül értünk vissza a hotelbe. Rendeltem kaját, majd felhívtam Krisztit.
-Moshi moshi!- szólt bele a telefonba.
-Szia Kriszti! Ráérsz este?- kérdeztem.
-Ömm…éppen rá, de miért?
-Csak szeretnék veled megbeszélni valamit.
-Értem! És hol talizzunk?
-Gondoltam átjöhetnél a szobámba. Egy emelettel feljebb, a 766-os az én szobám.
-Oké, és mikorra menjek?- kérdezte.
-A 9 megfelel?
-Persze! Akkor 9kor nálad. Szia!
-Szia!- köszöntem el én is.
   Annyira izgatott lettem. Vajon rájött, hogy miről szeretnék vele beszélni? Na mindegy, majd úgyis kiderül. Addig van még 3 órám.
   Sikeresen letusoltam, felöltöztem, na meg kajáltam is. Fél 8kor már tényleg nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért rákerestem a neten a Dark Night-ra. Egy csomó koncertfelvételt találtam, sőt a legutolsó, párizsi fellépésüket is megtaláltam.
   Kikerekedett szemekkel néztem végig a videót. Egyszerűen alig hittem el, amit láttam. Nagyon jól nyomják ezek a csajok, de leginkább akkor lepődtem meg, amikor Kriszti simán szaltózott egy párat. Azt hiszem, én totálisan belezúgtam.
   Éppen a végére értem a videónak, amikor kopogtattak az ajtón. Nagyot dobbant a szívem, mert tudtam, hogy ma este akár meg is szerezhetem.

6. fejezet


   Nem telt el 5 perc, és kopogtattak az ajtón. Biztosan Reita volt az. Bejött, majd hallottam, hogy megállt. Az ágyon hagytam a laptopom, szerintem elolvasta a mailt, és utána kijött az erkélyre. Leült mellém és átkarolt. Én meg csak odabújtam hozzá és ugyanúgy potyogtak a könnyeim.
-Jól van, nincs semmi baj!- próbált vigasztalni, közben a hajamat simogatta, a másik kezével továbbra is szorosan ölelt.
   Eltelt jó pár perc, mire sikerült megnyugodnom. Teljesen eláztattam a pólóját, de ő nem foglalkozott vele. Továbbra is csak ölelt. Hmm…olyan jó illata van. Jesszusom! Miken jár más az agyam, de nem tehettem róla, olyan finom vanília illata volt. (el tudnám képzelni Reit vanília illattal xdd)
-Gyere, menjünk be, mert a végén még beteg leszel!- mondta, de én a fejemet ráztam, hogy nem akarok.
   Meg is lett a következménye a makacsságomnak, mert Reita felkapott és úgy vitt be. Letett az ágyra és betakargatott, közben a gépemet is elrakta. Nyomott egy puszit a homlokomra és menni készült, de megragadtam a karját.
-Ne menj el, lécci!- kérleltem.
-Jó, maradok.- mondta, majd átmásztam az ágy másik oldalára, így Reita le tudott feküdni mellém.
   Odabújtam hozzá, ő meg átkarolt. Megint éreztem az illatát és el is mosolyodtam. Örültem, hogy ott volt velem. Pár perc után el is aludtam.
   Azt nem tudom, hogy Rei mikor aludt el, de már fent volt, amikor ébredeztem.
-Ohayou!- köszönt elsőnek.
-Ohayou!- mondtam én is hatalmas ásítások közepette. –Hány óra van?- kérdeztem. A fejem még mindig a mellkasán pihent.
-Délelőtt 10.- felelte. –Te aztán jó sokat tudsz aludni!- nevetett.
-Még szép, a véremben van! Figyelj!- mondtam, majd felültem. –Kösz, hogy tegnap este átjöttél. Meg sajnálom, hogy a múltkor olyan bunkó voltam veled.
-Ugyan már! Jogosan csaptad rám az ajtót. Állíthattam volna magamon és az érzelmeimen.
-Ezt meg hogy érted?- kérdeztem értetlenkedve.
-Hát úgy,- kezdte, majd felült ő is és úgy folytatta. –hogy amikor elsőre megláttalak, tudtam, hogy valami fontosat jelentesz a számomra.
   Hirtelen szóhoz se tudtam jutni a meglepettségtől. Reita most tényleg szerelmet vallott? És pont nekem? De igazándiból felfoghattam volna a jeleket, mert ugye ott volt a nyomulás, meg másnap a szívecskés kártya.
-Akkor eljössz?- kérdezte.
-Hová? Bocsi nem figyeltem.- sütöttem le a szemem.
-Hát a jótékonysági vacsorára, ami a jövő héten lesz.
-Jah, hogy arra? Szívesen mennék, de sajnos nincs kimonóm, amit fel tudnék venni.
-Nem baj, majd szerzünk egyet!- mondta mosolyogva. –De nekem menni kéne a próbára. Tudod, holnap koncertezünk.
   Épp menni készült, amikor hirtelen visszadöntöttem az ágyra és megcsókoltam. Biztosan meglepődött, mert kellett neki pár másodperc, mire visszacsókolt. Nem is tudom, hogy mi történhetett velem, de egyszerűen jó volt vele lenni és a csókja meg isteni volt.
   Hirtelen megszakítottam a csókunkat, lemásztam róla és a fürdő felé vettem az irányt. Az ajtóból még visszaszóltam neki egy sunyi mosollyal az arcomon.
-Most már mehetsz!- és becsuktam az ajtót.
   Vártam, amíg Reita kiment a szobából, utána letusoltam, ami jó sokáig tartott. Újra meg újra lejátszottam azt a csókot a gondolataimban. Mért kaptam le olyan hirtelen? Magam se tudom rá a választ. Most szakított velem a pasim, és meg is viselt, de nagyon jó volt, hogy Rei itt volt velem. Azt hiszem, kedvelem Reitát.
   Tusolás után gyorsan felöltöztem és hívtam Zsanit.
-Szia! Ugye ráérsz?- kérdeztem.
-Hali! Persze, de miért?
-Csak elmehetnénk vásárolni.- válaszoltam.
-Oké, 10 perc múlva az előcsarnokban talizunk!- mondta, majd letette.
   Mire leértem, Zsani már ott volt, de nem egyedül. Rukival épp nyálcserét folytattak.
-Khm…Ruki! Neked nem a próbán kéne lenned?- kérdeztem. Amikor odaéretem hozzájuk.
-Kami-sama! Ne csinálj ilyet többé, oké?- akadt ki Ruki.
-Megjegyeztem, de ha nem gond, elrabolnám Zsanit mára.
-Oké, menjetek csak, így is késésben vagyok.- mondta nevetve.
-Majd este talizunk!- mondta a barátosném, és ismét nyálcserét folytattak, de gyorsan ráhagyták és mehettünk a dolgunkra.
-És mit fogunk vásárolni?- kérdezte Zsani.
-Nekem kellene egy kimonó.- válaszoltam.
-Hogy mi?
-Jól hallottad! Átgondoltam ezt a jótékonysági izét, és úgy döntöttem, hogy elmegyek.
-De hiszen ez nagyszerű!- őrjöngött Zsani. –És mitől gondoltad meg magad?- kíváncsiskodott tovább.
-Tegnap Attila küldött egy e-mailt, hogy szakít velem.- válaszoltam.
-Jajj szegénykém! Annyira sajnálom!- mondta, majd átölelt.
-Amikor elolvastam az üzit, kiborultam egy kicsit, de végül megnyugodtam és már azóta elég jó kedvem van.- csak azt nem árultam el, hogy mitől.
-Ennek örülök!
   Végigjártunk egy csomó üzletet, de egyszerűen nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna. Már épp kezdtem volna feladni, amikor Zsani hozott egy csodaszép kék színű kimonót. Azonnal fel is próbáltam, és szerencsémre pont jó volt. Találtam Zsaninak egy szép lila színűt. Azon nyomban beleszeretett. Nem is csodálom, hiszen jól állt rajta.
-Mikor jöttetek össze Rukival?- kérdeztem, miközben útban voltunk vissza a hotelbe.
-Még első nap, amikor elmentünk sétálni este, és bementünk egy bárba. Félrehívott, és azt mondta, hogy bejövök neki.- válaszolta mosolyogva.
-Gondolom most boldog vagy.
-El se tudod képzelni, hogy mennyire!
   Az út többi része csendben telt el. A hotelbe érve megszólalt a telefonom. Reita hívott.
-Moshi moshi!- szólaltam meg.
-Szia Kriszti! Ráérsz este?- kérdezte.
-Ömm…éppen rá.- válaszoltam. –De mért?
-Csak szeretnék megbeszélni veled valamit.
-Értem, és hol talizzunk?
-Gondoltam átjöhetnél a szobámba. Egy emelettel feljebb, a 766-os az én szobám.
-Oké, és mikorra menjek?- kérdeztem.
-A 9 megfelel?
-Persze! Akkor 9-kor nálad! Szia!- köszöntem el.
-Szia!- ő is elköszönt.
   Mit akarhat megbeszélni velem? Ötletem sincs. Na majd kiderül. Addig még van 3 órám.
-Hova mész te olyan későn?- faggatózott Zsani. A francba! Teljesen elfelejtettem, hogy még itt van mellettem.
-Elmondom, ha nem mondod el senkinek se!- feleltem. –Ígérd meg!
-Cserkész becsszó, hogy tartom a szám!
-Jól van, de előbb menjünk fel!
-Oké!- mondta, majd a lift segítségével felsprinteltünk a szobámba.
   Ott aztán mindent elmondtam Zsaninak, ami tegnap este és ma reggel történt. Annyi kérdéssel bombázott, hogy alig győztem rájuk válaszolni. Fél 8-kor úgy kellett kirángatni a szobámból, mert még nem akart menni.
   Volt másfél órám, hogy egy kicsit rendbe tudjam magam szedni. Gyors fürdés, öltözés és egy picike smink. Pont időre elkészültem, így elindultam Reitához.

5. fejezet


   Amint visszaértem a hotelbe, egyből rohantam a lifthez és úton voltam Zsani szobájába. A 670-es volt az övé. Odaértem és bekopogtam. A barátosném azonnal ajtót nyitott és a karomnál fogva berángatott. Ott voltak a többiek is, kivéve Daro. Gondolom Uruhával beszélgetnek, vagy épp ki tudja, hogy mit csinálnak. xdd
-Na mi olyan fontos, ami nem tűr halasztást?- kérdeztem.
-Hát az van, hogy a jövő héten lesz  egy jótékonysági vacsora, és a Gazettés srácok elhívtak minket is.- válaszolt Zsófi a kérdésemre.
-Mi van?- kérdeztem ismét, csak most értetlen fejet is vágtam hozzá.
-Jól hallottad. És még annyi, hogy ezen a vacsorán a japán kultúra szerint kell megjelenni, vagyis kimonót kell felvenni.- (Zsani)
-Na nem! Erről nem volt szó! Én a koncert után húzok haza!- akadtam ki.
-Ne már Kriszti! Ezt nem teheted velünk! Biztos jól éreznéd magad!- (Lau)
-És mi lesz velem? A kapcsolatomra már nem is gondoltok? Tudjátok, hogy mennyire rossz nekem, hogy állandóan távol kell lennem Attilától! (hirtelen ez a név jutott eszembe :P)
-Figyelj Kriszti! Mi megértjük, hogy nehéz, csak annyit kérünk, hogy gondold át ezt a dolgot.- mondta Zsófi, majd odajött hozzám és megölelt.
-Jól van, majd alszok rá egyet, és holnap elmondom, hogy mire jutottam.
-Köszi!- (Zsófi)
   Elköszöntem a többiektől és átmentem a saját szobámba. Rápillantottam az órára, ami délután 4-et mutatott. Jól eltelt az idő és már éhes is voltam, ezért hozattam fel sushit. Teli hassal egyből jobban ment a gondolkozás, csak az volt a baj, hogy szinte semmire se jutottam.
   Elhatároztam, hogy kockulok egy kicsit, de amint megnéztem az e-mailjeimet, elkezdtem sírni. Hogy mért is? Mert Attila üzent:
   „Sajnálom, de nekem nem megy ez az együtt járós dolog, mert alig találkozunk. Tényleg nagyon sajnálom, de szakítok veled.”
   Ugye milyen kedves? Legalább megvárta volna, hogy otthon legyek, de nem. Egyszerűbb volt küldeni egy vacak e-mailt.
   Bánatomban kimentem az erkélyre és leültem a falhoz. A térdeimet felhúztam, ráraktam a fejem, és úgy bőgtem. Pár perc múlva a kezem önállósodott és elővettem a mobilom meg azt a kis kártyát, amit Reitától kaptam. Beütöttem a számát és hívtam.
-Moshi moshi!- szólalt bele a telefonba.
-Szia Reita, Kriszti vagyok.- a hangom a mondat végére elcsuklott a sírás miatt.
-Mi a baj?- kérdezte ijedten.
-Át tudnál jönni?
-Persze! Pár perc és ott vagyok!- mondta és már le is rakta. Én csak továbbra is ott ültem kint az erkélyen és újra a könnyeimmel, küszködtem.

4. fejezet


   Másnap reggel 10 körül keltem fel. Eléggé kipihentnek éreztem magam és még jó kedvem is volt. Leszóltam a konyhára, hogy hozzanak fel reggelit. Amíg a kajára vártam, felöltöztem, és rendbe szedtem a hajam, majd egy laza sminket dobtam fel.
   Amint kiléptem a fürdőből, a reggelim már a szobámban volt. Megpillantottam rajta egy kis kártyát, ami tele volt kék szívecskékkel. Széthajtottam, majd elolvastam. Ez állt benne:
„Sajnálom a tegnap estét, hogy úgy rád másztam. Szeretném, ha előröl tudnánk kezdeni ezt az egészet. Szólj, ha tehetek érted valamit. Reita” + ott volt még egy telefonszám is. Gondolom az ő száma lehetett.
   Hmm…ezen most meglepődtem. Teljesen azt hittem róla eddig, hogy egy rámenős alak, de ez a kis kártya azt bizonyítja, hogy totálisan félreismertem.
   A gondolatmenetemet a gyomrom korgása szakította félbe. Szóval hagytam is ezt a Reita témát, és megkajáltam. Úgy döntöttem, hogy reggeli után elmék sétálni egyet a városba.
   Mit ne mondjak, rohadt nagy egy város ez a Tokió, és elég szép is. Rengeteg üzlet mellett mentem el, de csak egy keltette fel a figyelmemet, méghozzá egy zenebolt. A kirakatban megláttam egy gyönyörű sötétkék és fehér színű basszusgitárt. A szívem szó szerint zakatolni kezdett ettől a csodától. Nekem egyszerűen kellett az a gitár, és persze meg is vettem. Épp a parkon mentem keresztül, amikor Uruhával futottam össze.
-Szia!- köszönt előre.
-Helló!- mondtam én is.
-Mi járatban vagy erre?- kérdezte.
-Csak gondoltam sétálok egyet, meg vettem egy új gitárt.- válaszoltam.
-Az jó!
-És te?
-Kiszellőztetem a fejem, mert tegnap történt 1-2 dolog, amit át kell gondolnom, de jobb lenne, meg tudnám beszélni valakivel.
-Hát…nekem elmondhatod!- ajánlottam. Hűha, el se hiszem mit mondtam. Na mindegy, már nincs visszaút.
-Tényleg? Csak, mer Daroról lenne szó.
-Persze! Főleg, hogy most már tudom, az egyik barátnőmről van szó!- mondtam, majd elkezdtünk sétálni.
-Tudod, tegnap elmentünk sétálni a többiekkel, és betévedtünk egy bárba. Ott aztán mindenki elkezdett piálni. Szokásom szerint elég sokat ittam, de arra még emlékszek, hogy egy jó párszor csókolóztam Daroval.
-Hűha…- hirtelen csak ennyi jött ki a torkomon.
-Nem azt mondom, hogy nem volt jó, csak azt nem tudom, hogy lehet-e köztünk komolyabb kapcsolat.- mondta egy kicsit szomorkás arcot vágva.
-Figyelj! Elég jól ismerem Darot, és tudom, hogy mennyire oda meg vissza van érted. Szerintem nem bánná, ha tennétek egy próbát.
-Komolyan?- láttam rajta, hogy örül annak amit mondtam, hisz megvillantotta 1000 wattos mosolyát. –Hát akkor megyek is, és beszélek vele. Kösz mindent Kriszti!
-Szívesen!
   Uruha fogta magát és elment. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó szerelmi tanácsadó vagyok. xdd Nekem mindennél fontosabb, hogy a barátaim boldogok legyenek, akármennyire is bunkón viselkedek velük.
   Út közben megszólalt a telefonom.
-Merre vagy? Beszélnünk kell!- még bele se szóltam, de Zsani már leüvöltötte a fejemet.
-Én is szeretlek drága! Amúgy épp úton vagyok vissza a hotelbe. 20 perc és ott vagyok.
-Jól van, de siess!
-Szedem a lábam, ahogy tudom! De mi az, ami ennyire sürgős?- kérdeztem.
-Majd megtudod, ha itt leszel. Szia!- azzal lerakta.
   Nem értem mi üthetett belé, de jobban járok, ha igyekszem, mert a végén nem érem meg a holnapot.

3. fejezet


*Reita szemszöge*
   A következő koncertünk Tokióban lesz 3 nap múlva. Direkt megkértem a menedzsert, hogy ne a legpuccosabb hotelbe vegyen ki nekünk szobát.
   Az előcsarnokba érve Ruki megpillant 4 lányt.
-Hé, srácok! Odamegyünk hozzájuk?- kérdezte.
-Felőlem oké. Mehetünk!- mondta Aoi, Kai és Uruha egyszerre. Én csak bólintottam.
-Sziasztok!- köszönt Aoi elsőnel.
-Segíthetünk valamiben?- kérdezte Kai.
-Úristen!- kiáltottak fel a lányok.
-Ti komolyan a Gazettések vagytok?- kérdezte a barna hajú.
-Igen, azok vagyunk.- mondta Ruki mosollyal az arcán.
-Én Laura vagyok, ő Zsani, Zsófi és Daro. Nagy rajongóitok vagyunk!
-Ezt jó hallani!- (Uruha)
-És mi járatban vagytok itt Japánban?- (Aoi)
-Épp a koncertetekre jöttünk, meg persze kipihenni magunkat a 100. fellépésünk előtt.- (Zsófi)
-Ti is zenéltek?- szólaltam meg végre.
-Igen, mi vagyunk a Dark Night nevezetű banda.- felelte Daro.
-Hmm…Dark Night…már hallottam rólatok.- (Kai)
-És miket hallottál?- kíváncsiskodott Laura.
   Ha nem lennék jó emberismerő, biztos, hogy nem vettem volna észre, amint ezek ketten szemeztek egymással.
-Állítólag nagyon extrémül nyomjátok le a koncerteket.
- Csak a basszeresünk szokott túlpörögni néha és olyankor simán szaltózik egy párat.- (Zsófi) (enyhe egózás még belefér xdd)
-És ki a basszeres köztetek?- kérdeztem.
- Kriszti, ő épp ott van a recepciónál, és a szobánkat intézi.- felelte Zsani, majd egy szőkésbarna hajú lányra mutatott és egyből felkeltette az érdeklődésemet.
   Már nem is figyeltem a többiekre, csak azt a lányt néztem. Még nem is ismerem, de már az őrületbe kergetett a vágy, hogy jobban megismerhessem és, hogy az enyém lehessen.
   Láttam, amint megfordult, így elfordítottam róla a tekintetem, majd pár másodperccel később már itt is volt köztünk. Zsófi és Daro karon ragadták, majd mindannyian megszólaltak.
-Ő Kriszti, a bandánk basszerese.
-Helló! Szia!- mondtuk egyszerre a fiúkkal.
-Üdv!- köszönt, majd fogta a cuccait és elindult a lifthez.
-Ööö…mi baja van Krisztinek?- kérdeztem értetlenkedve.
-Csak annyi, hogy ő nem tartozik a rajongóitok közé.- felelte Daro.
-Értem.
-Basszus! Kriszti itt hagyta a kulcsait!- (Laura)
-Majd felviszem én!- mondtam és kikaptam a kulcsokat Brigi kezéből.
   A másik liften mentem fel a 6. emeletre. Hmm…666-os szoba. Az ördög száma. Bevállalós egy lány, az biztos. Pont nekem való.
   Éppen odaértem mögé, amikor indulni akart vissza, csakhogy sikerült nekem jönnie.
-Ohh…gomen nasai!- mondta. Hűha, tud japánul. Nem semmi ez a csaj.
-Semmi gond!- feleltem, majd felnézett rám és igencsak meglepett arcot vágott. -Csak nem ezért indultál?- kérdeztem, majd meglóbáltam a szemei előtt a kulcsokat.
   Hirtelen előkapta a telefonját és elkezdte nyomogatni. Amikor már a szemét forgatta,
megkérdeztem.
-Minden rendben?
-Ahan, csak épp most tudósítottak róla, hogy felhozod utánam a szobakulcsot.- felelte.
-Értem.- na ezt jól megmondtam. Biztos hülyének néz.
-Elkérhetném a kulcsot?
-Ha odaadom, kaphatok egy csókot?- kérdeztem enyhe perverz mosollyal az arcomon. Látszott rajta, hogy eléggé meglepődött, majd kiborult. Ezt jól elcsesztem.
-Ha nem adod ide most azonnal, esküszöm, hogy rántottát csinálok a tökeidből!- ez a beszólás eléggé meglepett. Jobbnak láttam odaadni a kulcsokat. Minthogy idő előtt ne legyen mit használnom.
-Jól van, meggyőztél!- mondtam és odaadtam a kulcsokat.
-Kösz!- mondta és fél percen belül már a szobájában volt.
   Alig hittem a szememnek. Egyből az ágyra ugrott és kényelembe helyezte magát. Szívem szerint azonnal letepertem volna, de nem akartam, hogy már az elején vége legyen annak, ami ki sem alakult köztünk. Tisztára úgy viselkedett, mint egy óvodás, de szerintem nagyon is aranyos volt.
-Látom, beleszerettél abba az ágyba!
-Még szép! De te mégis mit keresel még itt?- kérdezte értetlen arckifejezéssel.
-Csak gondoltam, dumálhatnánk egy kicsit.- válaszoltam egyszerűen.
-Mégis minek?- jött az újabb kérdés.
-Mert hajt a vágy, hogy jobban megismerhesselek!
-Bocsi, de most épp nem vágyom egy japán rocker társaságára! Szóval viszlát!- azzal becsukta az orrom előtt az ajtót.
   Kellett pár perc, mire sikerült felfognom, hogy kikosaraztak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Ennyire rámenős lennék? Na mindegy, talán később újra bepróbálkozok, mert nem fogom feladni! Nekem kell ez a lány, és bármit megcsinálok, hogy az enyém legyen!
   Elindultam a saját szobámba. Útközben felhívott Aoi, hogy elmennek a lányokkal sétálni, és megkérdezte, hogy én megyek-e. Persze, hogy semmi kedvem sem volt velük tartani. Ha Kriszti nincs ott, már nincs értelme semminek sem. Csak fogtam magam és bevetettem magam az ágyamba. Még le se fürödtem, úgy aludtam el.

2. fejezet


   A leszállás előtt még volt egy kis dolgom, ugyanis az összes lány bealudt, így nekem kellett felkelteni őket. Nem voltam kíméletes velük, mert a hangosbemondón szólaltam meg:
-Jóóóóóóreggelt!!!! Megérkeztünk Japánba az imádott bandátokhoz!- és mellé benyomtam egy fasza gitárszólót a telómról.
   Nem kell mondanom, hogy iszonyatosan lecsesztek érte, de azokért a riadt arcokért megérte. xdd És persze egy jót is nevettem rajtuk.
   A reptérről egyenesen a szállodába vitt minket a limuzin. A főnök nekem küldte el a szobafoglalásokat, üzenve, hogy én vagyok a legmegbízhatóbb a bandában. (kicsit se egózik xd)
-Nah én elintézem ezeket, addig ti foglaljátok el magatok.- mondtam, majd hátat fordítottam és elindultam a recepcióhoz. Ilyenkor jól jön, ha az ember felsőfokú nyelvvizsgát tett le kitűnőre japánból, (még mindig nem egózik :P xdd) így könnyen szót tudtam érteni a sráccal, és ha jól láttam, még flörtölt is, pedig nem nézett ki 14-nél többnek. Bár ha belegondolok, ezek a japánok sokkal fiatalabbnak néznek ki, mint a valódi koruk.
   Amint végeztem és indultam volna vissza a lányokhoz, nagy meglepetésben részesültem. A többiek épp a Gazettésekkel dumálnak. Hogy a fenébe lehet ez? Na mindegy, csak odamegyek a cuccomért és már ott sem vagyok. Nem kell velük szóba állnom. Ezekkel a gondolatokkal bombáztam magam és próbáltam felvenni valamilyen unalmas képet.
   A tervem nem sikerült valami jól, mert Zsófi és Daro odarángattak hozzájuk.
-Ő Kriszti, a bandánk basszerese.- mutatott be Zsani.
-Helló! Szia!- mondták kórusban a tg-sek.
-Üdv!- köszöntem röviden, majd fogtam a cuccom és már ott sem voltam. A liftből még éppen elkaptam egy pár értetlen nézést, de őszintén nem nagyon izgatott a dolog.
   Felértem a 6. emeletre és megkerestem a szobám. Jól emlékeztem, hogy a 666-os az enyém. Hmmm… az ördög száma. Ez már tetszik. Meg is találtam a szobát, csak akadt egy kis gond. A kulcsot sikerült lent hagynom. Amint megfordultam, egy izmos felsőtestnek ütköztem.
-Ohh… gomen nasai!- mondtam, majd felnéztem az emberre, akivel frontálisan ütköztem. Mit ne mondjak, a meglepettség szépen kiült az arcomra.
-Semmi gond!- mondta perverz mosollyal az arcán.- Csak nem ezért indultál?- kérdezte, majd a szobám kulcsát lóbálta a szemem előtt.
   Hirtelen a telefonom elkezdett rezegni. Elővettem és megnéztem, egy üzenetet kaptam Darotól.
-„Reita utánad ment, hogy felvigye a kulcsokat, mert itt hagytad.”
-„Kösz az infót, már észrevettem.”
-„Akkor ezzel elkéstem. L”
-„Hát el.”
-„Am Reita addig stírölt téged a recepciónál, amíg meg nem fordultál. :P xdd”
-„Mi van? o.O”
   Az utolsó üzenetemre már nem jött válasz, így csak a szememet forgattam.
-Minden rendben?
-Ahan, csak épp most tudósítottak róla, hogy felhozod utánam a szobakulcsokat.- Mi a fenét művelek? Mért beszélgetek én ezzel az orrkendős fickóval? Akadtam ki magamon, persze csak gondolatban.
-Értem.- válaszolta. Huh, ez aztán értelmes volt.
-Elkérhetném a kulcsokat?- kérdeztem egy cseppet idegesen.
-Ha odaadom, kaphatok egy csókot?- kérdezte ugyanazzal a perverz vigyorral az arcán.
   Na jó! Én most itt szó szerint kiakadtam! Még hogy csókoljam meg? Komolyan, ez a srác totálisan elmebeteg.
-Ha nem adod ide most azonnal, esküszöm, hogy rántottát csinálok a tökeidből!- a beszólás mellé bevetettem még a gyilkos pillantásomat is, így kénytelen volt odaadni azokat a fránya kulcsokat.
-Jól van, meggyőztél.
-Kösz!
   Sikerült végre bejutnom a szobámba, ami kifejezetten tetszett nekem. Nem volt túl csicsás, de azt biztosan állíthatom, hogy a legmodernebb cuccokkal volt felszerelve. A bőröndjeimet otthagytam a szoba közepén és egyből a hatalmas ágyra vetettem magam. Az tuti, hogy otthonra is be fogok szerezni egy ilyet.
-Látom, beleszerettél abba az ágyba.- ez az ismerős, de mégis irritáló hang szakította félbe az álmodozásomat.
-Még szép! De te mégis mit keresel még itt?
-Csak gondoltam dumálhatnánk egy kicsit.- jött az egyszerű válasz.
-Ugyan mért kéne?
-Mert hajt a vágy, hogy jobban megismerhesselek!
-Bocsi, de most épp nem vágyom egy japán rocker társaságára! Szóval, viszlát!- mondtam, majd becsuktam előtte az ajtót.
   Lehet, hogy durva voltam vele, de már komolyan az idegeimre ment. Mégis mit képzel már magáról? Attól, hogy Japán egyik híres embere, még nem kellene így viselkednie. Sosem láttam még ennyire rámenős alakot az életemben. A gondolatmenetemből a telefonom csörgése ébresztett fel. Zsani hívott.
-A tg-sekkel elmegyünk sétálni a városba. Ugye te is jössz?
-Hát az van, hogy semmi kedvem sincs menni. Majd holnap beszámoltok, hogy milyen volt.- azzal leraktam és még ki is kapcsoltam a mobilom, hogy véletlenül se tudjanak elérni.
   Kifejezetten egy forró fürdőre és délig tartó alvásra vágyott nagyon a szívem, úgyhogy gyorsan előkotortam a pizsim és már a fürdőben találtam magam. A lélegzetem is elállt a látványtól. Egy akkora kád fogadott, amiben az egész banda simán elfért volna.
   Nagyjából 45 percet áztattam magam a meleg vízben, majd törölközés után belebújtam a pizsimbe és szó szerint beleugrottam az ágyba. Nem kellett sok idő, mire elnyomott az álom.