*Reita szemszöge*
Másnap reggel elég korán keltem. Azon gondolkoztam, hogy mivel tudnám kiengesztelni Krisztit, a tegnapi viselkedésem miatt.
Lementem a konyhára, és megbeszéltem az egyik dolgozóval, hogy ha rendelnek valami kaját a 666-os szobából, rakják oda ezt a kis kártyát is. Csak remélni tudtam, hogy megbocsát nekem.
11-re a Tokió Dome-ban kellett lenni. Ma kezdtük el a próbát. Szinte mindenki elfáradt, alig tudtuk magunkat felvonszolni a hotelszobánkba. Megkönnyebbültem, amikor végre bemászhattam az ágyba és pihenhettem egyet.
Éppen elaludtam volna, mikor megszólalt a telefonom. Ki az, az elmebeteg, aki nem tud békén hagyni? Nyugodt hangot erőltettem magamra, és beleszóltam a telefonba:
-Moshi moshi!
-Szia Reita! Kriszti vagyok!- mikor meghallottam a hangját egyből elszállt minden dühöm és az aggodalom váltotta fel, ugyanis jó párszor elcsuklott a hangja még ebben a két mondatban is.
-Mi a baj?
-Át tudnál jönni?- kérdezte.
-Persze! Pár perc és ott vagyok!- hadartam, és már indultam is.
Kettesével szedtem a lépcsőt lefelé. Pár percen belül már az ajtónál álltam és bekopogtam. Választ ugyan nem kaptam, de azért benyitottam. Csak egy laptopot találtam az ágyon. Megnéztem, hogy mitől borulhatott ki Kriszti. Teljesen elképedtem. A volt pasija képes volt e-mailben szakítani. Fuhh, ha egyszer találkozom vele, biztosan kinyírom.
A hirtelen keletkezett haragomat egy halk szipogás törte meg az erkély felől. Gyorsan kimentem és Krisztit a fal tövében ücsörögve találtam. Leültem mellé, átöleltem majd elkezdett sírni. A másik kezemmel elkezdtem a haját simogatni és vigasztaltam.
-Jól van, semmi baj!
Jó pár perc eltelt, mire sikerült megnyugodnia. A pólómat teljesen eláztatta, de ez érdekelt most a legkevésbé.
-Gyere, menjünk be, mert a végén még beteg leszel!- mondtam, de erre csak a fejét rázta.
Nem tehettem mást, felkaptam és egyenesen az ágyába vittem. Leraktam a laptopját, majd betakargattam. Épp menni készültem, amikor megfogta a kezem.
-Ne menj el, lécci!- kérlelt.
-Jó, nem megyek!- nem tudtam neki ellenállni, ezért odafeküdtem mellé.
Odabújt hozzám én meg átkaroltam. Pár perc múlva el is aludt. Most mit tegyek? El kellene mennem, de nem akarom őt itt hagyni. Végül a sok gondolkozás közepette elaludtam én is.
Másnap reggel hamarabb keltem. Még mindig hozzám bújva, csendesen szuszogott. Szorosabban öleltem, olyan jó volt a karjaim közt tartani.
Kb. fél órával később elkezdett ébredezni.
-Ohayou!- köszöntem előre.
-Ohayou!- mondta ő is két ásítás között.- Hány óra van?
-Délelőtt 10. Te aztán jó sokat tudsz aludni!- mondtam egy kis félmosollyal az arcomon.
-Még szép! A véremben van!- mosolygott ő is, majd folytatta.- Figyelj! Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled a múltkor!
-Ugyan már! Jogosan csaptad rám az ajtót. Állíthattam volna magamon és az érzéseimen.- oops. Ezt talán nem kellett volna.
-Ezt meg hogy érted?- kérdezte értetlenkedve.
-Hát úgy- kezdtem, majd felültem én is és folytattam-, hogy amikor elsőre megláttalak, tudtam, hogy valami fontosat jelentesz a számomra.
Hirtelen szóhoz se tudott jutni, így inkább témát váltottam.
-A jövő héten rendeznek egy jótékonysági vacsorát, ahová meghívták a bandát. És arra gondoltam, hogy ha lenne kedved, eljöhetnél te is. Persze, ha nem akarsz, akkor megyek egyedül. Akkor eljössz?
-Mégis hová? Bocsi, nem figyeltem.- sütötte le a szemét. Hmm, de aranyos ilyenkor.
-Hát a jótékonysági vacsorára, ami a jövő héten lesz.- feleltem.
-Jah, hogy arra? Szívesen elmennék, de nincs kimonóm, amit fel tudnék venni.- válaszolta.
-Nem baj, majd veszünk egyet!- mondtam mosolyogva.- De nekem menni kéne próbára. Tudod, holnap koncertezünk!
Indulni készültem, amikor hirtelen Kriszti visszadöntött az ágyra és megcsókolt. MEGCSÓKOLT!!!! Mi van? Ez lehetetlen……..de mégis.
Kellett pár másodperc, mire felfogtam ezt az egészet és visszacsókoltam. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy mi történt.
Hirtelen csak azt vettem észre, hogy Kriszti abbahagyta a csókot és lemászott rólam. A fürdő felé indult, majd az ajtóból még visszaszólt egy sunyi mosollyal az arcán:
-Most már mehetsz!- azzal becsukta maga mögött az ajtót.
Hmmm….nem értem ezt az egészet. Miért csókolt meg? Lehet, hogy bejövök neki? Talán, de most nincs időm ezen gondolkozni, mert a végén még elkések a próbáról.
Totálisan fel voltam pörögve egész nap. Izzasztó volt ez a próba, de ez sem tudta a kedvemet elvenni. Egész nap csak vigyorogtam, mint valami tökfej. Ez a többiek figyelmét sem kerülte el, de hülye lettem volna megosztani velük. Előbb még tisztáznom kell a dolgokat Krisztivel.
6 körül értünk vissza a hotelbe. Rendeltem kaját, majd felhívtam Krisztit.
-Moshi moshi!- szólt bele a telefonba.
-Szia Kriszti! Ráérsz este?- kérdeztem.
-Ömm…éppen rá, de miért?
-Csak szeretnék veled megbeszélni valamit.
-Értem! És hol talizzunk?
-Gondoltam átjöhetnél a szobámba. Egy emelettel feljebb, a 766-os az én szobám.
-Oké, és mikorra menjek?- kérdezte.
-A 9 megfelel?
-Persze! Akkor 9kor nálad. Szia!
-Szia!- köszöntem el én is.
Annyira izgatott lettem. Vajon rájött, hogy miről szeretnék vele beszélni? Na mindegy, majd úgyis kiderül. Addig van még 3 órám.
Sikeresen letusoltam, felöltöztem, na meg kajáltam is. Fél 8kor már tényleg nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért rákerestem a neten a Dark Night-ra. Egy csomó koncertfelvételt találtam, sőt a legutolsó, párizsi fellépésüket is megtaláltam.
Kikerekedett szemekkel néztem végig a videót. Egyszerűen alig hittem el, amit láttam. Nagyon jól nyomják ezek a csajok, de leginkább akkor lepődtem meg, amikor Kriszti simán szaltózott egy párat. Azt hiszem, én totálisan belezúgtam.
Éppen a végére értem a videónak, amikor kopogtattak az ajtón. Nagyot dobbant a szívem, mert tudtam, hogy ma este akár meg is szerezhetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése